2015. február 9., hétfő

Jótékonysági hangversenyünk fényképei

















Dr. Herczegh Anita fővédnök köszöntője

Tisztelt Közönség! Tisztelt Zonta Club!
Hölgyeim és Uraim!

Zenével segíteni: kétségtelenül ez a legszebb és legigazabb dolgok egyike a világon. A muzsika ugyanis az élet teljességéről, erős, mély és felemelő érzelmekről szól. Néha már szinte egy-egy dallamban is benne van minden, amitől annyira szép kaland embernek lenni.
Ezért is olyan csodálatos, ha a nehézségeket zenével küzdjük le, s azon keresztül adakozunk. Egy a maihoz hasonló művészi élmény ráadásul nemcsak az összegyűjtött támogatást juttatja célba, hanem azt a gondolatot is, hogy a szolidaritás révén éppúgy egy közösség tagjai vagyunk, mint a kultúra értékei által. A Zonta Club Budapest City tagjai pontosan érzik ezt az egymásrautaltságot. Tudják, hogy a közös célok a másokért érzett felelősség megosztását is jelentik.
Önök ezúttal a kárpátaljai Gyertyánliget számára gyűjtenek azért, hogy egy olyan közösségi ház létesülhessen a településen, amely sokféle feladatot képes ellátni. Így ez a mai, a zene jegyében megvalósuló összejövetel a gyertyánligeti emberek társas együttléteit hivatott szolgálni. Közös élmény a közösségi élményért.
Kívánom Önöknek, hogy a műélvezet pillanataiban büszkén gondoljanak azokra a lehetőségekre, amelyeket az új találkozási hely és az ott megvalósuló programok jelentenek majd a Gyertyánligeten és a környékén lakóknak! Köszönöm, hogy van Önökben elég elszántság, hogy a puszta együttérzés helyett cselekvő szeretettel segítsenek embertársaikon.


Örömteli együttlétet, jó szórakozást kívánok! 

Dr. Herczegh Anita

Jótékonysági hangverseny Gyertyánligetért


2014. február 19., szerda

Részesedésünk a 2012-es esztendő 1%-os felajánlásaiból

Minden támogatónknak köszönjük a 2012. évi adóból részünkre felajánlott 1%-ot!

A 2012. évi felajánlásokból a Zonta Club Budapest City 29.304.-Ft-ot kapott, ezzel az összeggel a Kézzelfogható Alapítvány (1205 Budapest, Nyáry Pál u. 9.) munkáját segítjük.

Ezúton biztatjuk Önöket, hogy a 2013-as adóbevallásuk készítésekor is gondoljanak ránk az 1%-ról szóló papír kitöltésekor!

2013. október 20., vasárnap

Vendégeink a nagy napon


Rendezvényünket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Az ünneplő Zonta Budapest City Egyesület


Részletes szülinapi program




A Zonta Club Budapest City megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat

A rendezvény fővédnöke: Dr. Herczegh Anita Asszony
a Köztársasági Elnök felesége

2013. április 19.

18:00 – 19:30 Vacsora a Művészetek palotájában
20:00 – Koncert a Művészetek Palotájában,
 Budapesti Fesztivál Zenekar - J.S.Bach-Beethoven-Brahms

2013. április 20. szombat
Gellért Szálló, Budapest XI. ker. Szent Gellért tér 1. Gobelin terem
9:00 – 10:00 Regisztráció

10:00 – 12:00 Ünnepi megemlékezés és műsor

10:00 a vendégek köszöntése
10:05 Dr Herczegh Anita Asszony, a rendezvény fővédnökének ünnepi beszéde
10:10 Gertraud Ribitsch,  Kormányzó Asszony megnyitó beszéde és új Zontiánok avatása
10:25 A magyarországi Zonta Clubok; Kristóf Nóra, AD Area 5
10:30 Az elmúlt 20 év ; Balaton Lilla
10:40 II. kerületi Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthonának műsora
10:55 Asszonyok a magyar történelemből; Józsa Judit, a Magyar Kultúra Lovagja címet viselő keramikus művésznő munkáinak bemutató előadása
11:45 Horváth Anikó és Elek Szilvia zongoraművészek

Fáy István: Lavotta első szerelme
Mosonyi Mihály: A babér
J.Brahms: I.Magyar tánc
Liszt Ferenc: Ünnepi induló

12:00 Zárszó

12:30-14:30 Ebéd

14:30 -17:00 Area találkozó (Area 5 – Magyarország)

18:30 Vacsora, Citadella Panoráma Étterem

Rendezvényünket az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósítottuk meg.

A fővédnökünk: Herczegh Anita!

Születésnapi meghívó



MEGHÍVÓ

A Zonta Club Budapest City egyesület tisztelettel meghívja Önt
megalakulásának 20. évfordulójára rendezett ünnepségre.

A rendezvény fővédnöke:
Dr. Herczegh Anita Asszony
a Köztársasági Elnök felesége

Az ünnepségen Józsa Judit, a Magyar Kultúra Lovagja címet viselő keramikus művésznő tart előadást Magyar Nagyasszonyok című sorozatából.

Időpont, helyszín:
Gellért Szálló, 2013. április 20. 9:30-12:00

A meghívó felmutatásával a részvétel ingyenes.
A helyszínen adományokat elfogadunk további céljaink megvalósításához.
regisztráció:  zontabudapest@gmail.com

2012. június 3., vasárnap

Májusi vendégeink a népművészet elkötelezettjei

Májusi klubülésünkön két rég várt vendég érkezett hozzánk: Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója és Gyulay Mária, szervező-idegenvezető, az igazgató asszony "jobbkeze", régi Zontián társunk.




A beszélgetésen sor került a népművészet éltető erejének megemlítésére, az idén 30 éves szövetség méltatlan helyzetére, de természetesen olyan kis titkokat is megtudhattunk, hogy az igazgató asszony melyik népművésztől szerezte be gyönyörűséges kiskabátját! Régi Zontián társunk pedig arról mesélt, hogyan vonzotta magához a népművészet, mit tanult (néhány apró szépséget el is hozott nekünk megmutatni!) és mindez miképp kamatoztatható a női létben, a női élet megélésében.
Köszönettel megkaptuk a december-januári, az olaszországi Giffoni városában megrendezett betlehem-kiállításról szó kiadványt, amelyben a ZC Budapest támogatóként szerepel.

<embed type="application/x-shockwave-flash" src="https://picasaweb.google.com/s/c/bin/slideshow.swf" width="400" height="267" flashvars="host=picasaweb.google.com&hl=hu&feat=flashalbum&RGB=0x000000&feed=https%3A%2F%2Fpicasaweb.google.com%2Fdata%2Ffeed%2Fapi%2Fuser%2Fzontabudapest%2Falbumid%2F5749829140777560369%3Falt%3Drss%26kind%3Dphoto%26hl%3Dhu" pluginspage="http://www.macromedia.com/go/getflashplayer"></embed>




2012. március 13., kedd

Járóka Lívia EP képviselő asszony levele konferenciánkra


Tisztelt Hallgatóság!

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy megosszam Önökkel a gondolataimat a roma nők helyzetével kapcsolatban.

A roma nőket számos kutatás, mint Európa társadalmilag legsérülékenyebb csoportját azonosítja, akiknek a többszörös hátrányos megkülönböztetés miatt súlyosabb problémákkal kell szembenézniük, mint a roma férfiaknak, vagy a többségi nőknek. Sok roma lány még az alapfokú oktatást sem végzi el és a középfokú oktatásban meglévő elfogadhatatlanul nagy különbség 60%-ra rúg egyes régiókban. A nők oktatása különösen meghatározó az egyes közösségek iskolai teljesítményére és a lányok hiányos, vagy nem megfelelő képzése nem csak rájuk nézve hátrányos, de a következő generációra is átörökíti a hátrányokat.

A legtöbb esetben a roma nők nem képesek szabadon meghozni az életüket leginkább meghatározó döntéseiket, és így akadályoztatva vannak, hogy gyakorolják alapvető emberi jogaikat. A roma közösségekben távolról sem valósul meg a nők és férfiak közötti egyenlőség. A lányokat szüleik gyakran kiveszik az iskolából, hogy a fiatalabb testvéreikre vigyázzanak és más háztartási feladatokat lássanak el. Sok roma lány még gyermekként megházasodik, amely hátrányos hatást gyakorol az egészségükre, iskoláztatásukra, és a gazdasági lehetőségeikre. Gyermek helyett feleségként és anyaként tekint rájuk saját közösségük, amely olyan felelősségnek és veszélyeknek teszi ki őket, amelyekre sem testileg, sem lelkileg nem állnak készen, miközben oktatási és munkaerőpiaci lehetőségeiket is jelentősen beszűkíti.

Röviden, a nemek közötti egyenlőség céljait, mint az alapvető jogok érvényesülését, a gazdasági függetlenséget, a magán-és szakmai élet összeegyeztetését, az egyenlő képviseletet, a nőkkel szembeni erőszak felszámolását, és a sztereotípiák megszüntetését, messze nem értük még el.

Az Európai Parlament jelentése az Európai Roma Stratégiáról -, melynek én voltam az előadója - kiemelt figyelmet fordít a roma nők jogaira és számos ajánlást is megfogalmaz. Az egyik legfontosabb javaslat, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak megbízható statisztikai adatokat kell gyűjteniük, elemezniük és közzétenniük nemek szerinti bontásban, hogy képesek legyünk helyesen értékelni és frissíteni a stratégiát, illetve mérni a stratégia keretében megvalósuló projektek és beavatkozások roma nőkre gyakorolt hatásait. A dokumentum továbbá felhívja az összes érdekelt felet, hogy horizontális prioritásként juttassák érvényre a roma nők helyzetének javítását az uniós keretstratégia minden kiemelt területén, valamint a tagállamokat, hogy biztosítsák a roma nők részvételét a stratégia előkészítése, a végrehajtása, nyomon követése és értékelése során.

A kutatások azt mutatják, hogy a megfelelő gazdasági lehetőségeket biztosítása, és az iskolai végzettség emelkedése a korai házasságok csökkenését eredményezi. Ha a lányoknak van munkalehetőségük, akkor a keresetükkel is hozzájárulhatnak a háztartáshoz és így mind a szülők, mind maguk a lányok érdekeltté válnak abban, hogy az oktatásra tekintettel elhalasszák a házasságot. A pénzügyi ösztönzők azonban önmagukban nem képesek kiküszöbölni a korai házasság gyakorlatát. A nézeteknek és attitűdöknek, maguknak a közösségeknek kell megváltozniuk, amelyhez elengedhetetlen, hogy jól képzett és elkötelezett roma vezetőktől és civilszervezetektől kaphassanak segítséget.

Köszönöm a megtisztelő figyelmet és eredményes konferenciát kívánok Önöknek!

2012. március 7., szerda

Zárónyilatkozat


„A roma nők társadalmi helyzete és felemelkedési lehetőségei –
avagy mit tehetnek értük a civil szervezetek?

KONFERENCIA ZÁRÓNYILATKOZAT


A Zonta International nemzetközi női szervezet magyar klubjai elkötelezettek a magyarországi és közép-európai roma nők társadalmi felzárkózása iránt.
Meggyőződésünk, hogy a családok erejét főként a nő, a feleség, az anya biztosítja, ezért a roma nők nehéz helyzete gyermekeik és családjuk hátrányát is jelenti.
Mindez arra kötelez minket, Zontiánokat, akik a nők felemelkedéséért világszerte küzdünk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy a Zonta európai és nem európai tagjai is értesüljenek a magyar és európai roma nők helyzetéről.
A roma nők oktatása és előbbre jutásának elősegítése, az európai társadalmakon belüli felemelkedése és megbecsülése érdekében elhatározzuk, hogy kihasználjuk a Zonta nemzetköziségében rejlő, országokon átívelő hatását, egyúttal élünk az Európai Unió által 2011-ben elfogadott Roma Stratégiában megfogalmazott lehetőségekkel.
Beszámolót és javaslatokat megfogalmazva a Zonta International District 14, Area 05 tagszervezeteiként a Zonta nemzetközi fórumai elé tárjuk kezdeményezéseinket a roma nők helyzetének javítása érdekében.

Budapest, 2012. március 3.
 Zc Budapest,  Zc Hévíz Régió, Zc Szombathely, Zc Veszprém

Konferenciánk fotói




Múlt szombati konferenciánk fotói az alábbi linkeken tekinthetők meg:

Karip Eta fotói: https://plus.google.com/u/0/photos/114282601827127522187/albums/5716665518643295377

Szentgyörgyi István fotói: https://plus.google.com/u/0/photos/114282601827127522187/albums/5716666361630496801